REBELL TEL TELEFONKÖZPONT ÉS TELEFONSZOLGÁLTATÁS
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS ÁLLAMI VÁLLALATOK SZÁMÁRA
Az emberi kapcsolatok az együtt töltött idő minőségében mérhetők akkor is, ha hivatalos ügyek miatt boronál össze az élet. A hivatalokba betelefonálók is a rájuk szánt idő alapján hoznak gyors ítéletet a rendszer és a szolgáltatások működéséről, sőt: az ott dolgozók emberi és szakmai kvalitásairól.
Ha belegondolunk, hogy egy önkormányzatnak hány ügyfelet kell naponta kiszolgálnia, könnyen belátható, hogy ide kevés az emberi erő. Az önkormányzatok és állami cégek gyakran túlterheltek és eszköztelenek, nap mint nap szembesülnek a helyzettel, hogy nincs kapacitásuk maradéktalanul kiszolgálni ügyfeleiket.
Mit tehet az önkormányzat?
Apróságokon múlik az ügyfelek közérzete. Értékes lehetőség a túlterhelt önkormányzatok számára a VOIP-alapú telefonközpont. A ReBell Tel rendszere tehermentesíti a vonalakat és a kollégákat, egyúttal megszűnteti a fölösleges várakozást, nincs elveszett hívás, és csökken a fölösleges várakozási idő, mindezt gyors telefonos ügyintézéssel, amit kompetens munkatárs végez, jelentős költségmegtakarítás és modernizálás mellett.
A ReBell Tel telefonközpont hatástöbbszöröző ereje
A kapcsolat minősége a kommunikáció színvonalán múlik. A munkatársak tehermentesítése legalább annyira fontos, mint a hívások fogadása, tehát a rebell tel központtal valójában kettőt ütünk egy csapásra. Legyen szó közérdekü tájékoztatásról, vagy ügyintézésről.
A könnyebb és eredményesebb munka elégedettebb, türelmesebb dolgozókat és ezáltal jobb munkamorált eredményez, amit persze az ügyfelek érzékelnek a leghamarabb. Így működik a voip-alapú telefonközpont hatástöbbszöröző ereje. Mérhető az ügyfélelégedettség.
Miért a ReBell Telecommunicaton Zrt?
• Magas rendelkezésre-állás, 99,999998% sla a telefonszolgáltatásra
• A régi központok cseréje és modernizálása lehetséges, akár 30%-os telefonköltség csökkentés mellett
• Telefonos rendszerbe integráljuk a mobiltelefonokat, és számítógépeket melyek növelik
a hatékonyságot és rugalmasságot
• Tapasztalat és referencia az állami szektorban (kampányok, önkormányzatok, állami cégek)
• Gyors reakcióidő
• Szolgáltatáskiesés-mentes átállást biztosítunk
• Minőségi ügyfélkezelés és technikai szupport
A ReBell Telecommunicaton Zrt szolgáltatási területei
Telefonszolgáltatás
• Korlátlan díjcsomag
• Kedvező hazai és nemzetközi percdíjak
ReBell Telefonközpont Alap
• Üdvözlőszöveg beállítás
• Automata menürendszer (ivr)
• 24 órás hibabejelentés
• Belső mellékek kezelése
• Online híváslista/telefonszám
ReBell Telefonközpont Plusz
• Egyedi mellékkezelés
• Hívásrögzítés
• Várakozási idő jelzése
• Hangposta/üzenet továbbítása e-mail címre
• E-fax
• Jelszavas mellék és hívásvédelem
• Konferencia szoba
Titkosított hívások
• A védett vonal szolgáltatásunkkal titkosított hívás kezdeményezhető az általunk biztosított telefonközponthoz kapcsolt felhasználók között, így a hálózaton belüli telefonbeszélgetéseit védetté tesszük a külső lehallgatásokkal szemben.
Telefonos kampány
• Az automata telefonos kampány kitűnő megoldás az értékesítési, tájékoztatási, közvéleménykutatási tevékenység támogatására. az automata telefonos kampány több százezer emberhez juttathatja el egyedi üzenetét pillanatok alatt.
Eszközbeszerzési és bérleti konstrukció
• ReBell eszközajánlatát (további IP-eszközeinket ide kattintva találja)
• Számítógépre és okostelefonra telepíthető alkalmazások: szolgáltatásaink számítógépen és mobiltelefonon futó kliens alkalmazáson is használhatók.